hullámai

Megengedés, megszabadulás

Mindennapok

Az egó fogságában

Kell, hogy legyen visszajelzés arról, hogy jól csinálom, amit csinálok, hogy szép, okos, jó ember vagyok. Hogy fontos vagyok itt a Földön. Ha nem kapom meg a visszajelzést, darabokra hullok szét. Ez hajszoltságba kényszerít. Folyamatosan kint tartom a figyelmem. Attól teszem függővé, hogy hogy vagyok, hogy mi érkezik kívülről. Annyira nagyon akarom azt az állapotot, amikor önmagamban teljes vagyok. De ragaszkodom vágyakhoz, célokhoz, és annak hajszolása közben elveszek. Épp a jelen pillanatát veszítem el. Ezer és ezer kérdéssel vonom kétségbe önmagam teljességét, létjogosultságomat itt a Földön. A történeteimen keresztül találkozom önmagammal, a hiány érzéséből származó kínzó fájdalommal, és közben nem veszem észre, hogy az élet folyton csak ad.

Ismerősek ezek a gondolatok?

Pedig…

tapasztalni jöttem ide a Földre. Megtapasztalni önmagam. A világot elkezdem megtapasztalni saját magamban. Megfigyelővé válok.

Meglátom saját magam egy gyermek mosolyában, a barátaim könnyeiben, nevetésében, egy szerelmes pillantásban, egy forró ölelésben.

Nincs szabad akaratom abban, hogy mi történik velem. Abban van szabad akaratom, hogy hogyan viszonyulok a dologhoz. Ha ellenállok, akkor nem engedem a megtapasztalást. Teljesen mindegy, hogy mit csinálok, csak az számít, hogy mit élek meg közben. A lényeg, hogy az adott pillanatot megéljem úgy, ahogy van. Mindig pont az történik, aminek meg kell velem történnie. Mindig önmagamat tapasztalom. Átengedem magamon a jelen állapotot. A teljességbe beletartozik az is, hogy bennem van a gyűlölet, harag, ölési vágy… A negatív érzéseket nem lehet elkerülni, mert átveszi az iránytást, egészen addig, amíg vissza nem engedem magamba. A teljesség része, ezért bennem is helye van.

A megengedés, maga a megszabadulás.