hullámai

Elfogadás

Néhány évvel ezelőtt, egy nagyon különleges kisfiúval találkoztam, aki abban az időszakában igen keveset kommunikált verbálisan, azaz beszéden keresztül a környezetével. Heti két alkalommal foglalkoztam Vele egyéni terápia keretében. Ahogy teltek múltak a hetek, látszólag úgy tűnt, hogy semmi változás nem történik. B. (nevezzük így a kisfiút) kerülte a testi, fizikai kontaktust, bár néha sikerült egy hát simogatással közelednem felé. Az egyik foglalkozáson B. lefeküdt a szőnyegre hanyatt, két kezét a feje mellé húzta, tenyerei felfelé néztek. Mellé feküdtem, a bal oldalamra, hogy lássam őt, és a bal kezemet kissé közelebb tettem az ő kezéhez. Arra kifejezetten figyeltem, hogy ne érjek hozzá. És ekkor megtörtént a csoda! B. óvatosan belehelyezte a jobb kezét az én bal tenyerembe. Olyan volt ez számomra, hogy "Rendben van. Beengedlek az én birodalmamba." 
És valóban így lett. 
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is történt akkor, ott. De csak egyetlen magyarázat érkezett: megengedtük magunknak, hogy legyünk, olyanok, amilyenek éppen lenni tudunk, és mindezt a szeretet terében. Így váltam egyre tudatosabbá a gyerekekkel való kapcsolódásaimban. Megengedem nekik, hogy megmutassák, éppen hol tartanak az útjukon.